Ez a cikk egy hosszabb értekezés - olvasmányossá tett - része, tehát a teljes - egyébként páratlanul gazdag - témából szemezgetve csak morzsákról szól.

I. Versengő apukák

Tipikusnak mondható felállás, hogy az elvált apuka és az új nevelőapuka versenybe kerül a gyermek "kegyeiért". A gyermek "kegyeit" természetesen nem véletlenül tettem idézőjelek közé, mert bizony a kegyek helyett inkább az apuka gyermeki megítélését kellett volna írnom. A gyermek szemében ki is lesz az igazi apuka? Ez a kérdés.
Itt minden előfordulhat, anyagi verseny, ki mikor hova viszi a gyereket, milyen autóval, milyen ajándékokkal halmozza el, ki milyen megengedő. Előre lehet mondani, hogy az anyagi jellegű küzdelemben nem lehet nyertest kikiáltani, de vesztest annál inkább és az egyértelműen a gyermek. Az anyukák ilyenkor általában mélyen hallgatnak, mert azt látják, hogy egy szem gyermekük körül nyüzsgő apukák a gyermeknek akarnak jót, ami őt is örömmel tölti el. Esetleg akkor kerül konfliktusba, ha otthon a nevelőapuka és igazi apuka teljesítménye komparálódik, azaz összehasonlításra kerül. Hatalmas károkat tud okozni, ha ezekben a vitákban a gyermek is részt vesz, jobbik esetben, mint hallgató, rosszabb esetben, mint szülői önigazolási forrás. Van úgy is, hogy maga a gyerek kezdeményezi az összehasonlítást úgy, hogy a családi rend "fellazítása" érdekeben a másik apuka "rendjét" kéri számon saját családjában. Ilyenkor van igen komoly szerepe az anyukának, de azt lehet mondani, hogy a legritkább esetben védik meg a nevelőapukákat az anyukák, azon érzelmi telítődés miatt, mert ők, az anyukák, mindenképpen gyermeküknek a legjobb körülményeket akarják biztosítani, még akár erejükön és lehetőségeiken felül is. Ez egy nagyon erős érzelmi motiváció, ami minden racionális hozzáállást felülír.
Tudomásul kell venni, hogy az outsider apuka előnyben van, mert neki nincs szüksége a mindennapi tevékenységek korrekt koordinálásához szükséges "szigorra", "ráhatásra", ezért könnyebben kerül "nyertes" pozícióba, ami a gyermek elvágyódásában jelentkezhet. A gyermek tehát megint veszít. Már a családban sem érzi jól magát, sőt ez az elvágyódás általában hamis alapokon nyugszik, mert esélye sincs megtapasztalni, hogy az elvált apukánál milyen is lenne az élet pont a szürke hétköznapokon. Így a vasárnapi apuka tehát nem vasárnapi, hanem ünnepnapi apukává válik, minden nála töltött nap, ünnepnap.
A versengésre sok minden sarkallhatja az apukákat, ezek általában normarendszereket érintő kérdések, de most ebben nem mélyedek el. A lényeg a két apuka értékrendje különböző, más normapozíciókon más súlyok szerepelnek és ez a gyermeken is meglátszik. Az apukaverseny tehát egy kettős vesztes játszmának indul, mert pont azt nem éri el, amit el akar érni.
A gyermekek fejlődése kiiktathatatlan, igaz sokat sérülnek a "felállás miatt", de fejlődésük során egyre jobban átlátják a helyzetet és szenvedő alanyokból inkább a helyzetet kihasználó alanyokká válnak. Ez a folyamat látens, nehezen észrevehető és a gyermek egészséges fejlődésére nézve káros, olyan mintát rögzíthet, ami későbbiekben a személyiségében jelentkező jegyként hátrányosan érinti életében.
Kérdés, mit tehetünk a verseny ellen?
Észre kell venni, hogy verseny alakult ki és a szülőknek kell megtárgyalniuk az "ügyet". A gyermek szempontjából előnyösebb, ha az apukák között vannak akár markáns különbségek is, de "hitelességük", normarendszerük jól értelmezhető, világos a gyermek számára. Ha erre a szülők úgy érzik képtelenek, akkor itt is helye lehet családi medációnak.

Folytatjuk!