Még együtt vagyunk, de nekem már eszembe jutott a válás!
Ha magára ismert, klikk ide!
A bulvárpszichológiáról
Olvasom az újságokat. A pszichológia természetű cikkeket. Nem azért, mert újdonság erejével hatnának rám, hanem inkább azért, hogy lássam, hol is tartunk ma a pszichológiai újságírás körében. Igaz, hogy pár tényleg értékes cikk is megjelenik, azonban ezek inkább elsősorban a szakmának szólnak és nem a nagyközönségnek. Tehát léteznek ilyen szakmai zárványok, amelyeket az ember szívesen vesz, de sajnos a többség mégiscsak kiábrándítóan lapos.
Sok esetben egy oldalon vagy újságban egymást ütő megállapítások is megjelennek, ami azért kínos, mert ti. több pszichológiai iskola létezik, amelyek ugyanarról a dologról másként vélekednek, esetleg még a nyelvi készleteik is eltérőek, de ezt már nem kötik a tisztelt olvasó orrára.
A kiadványok szerkesztőinek nem szükséges pszichológusnak lennie, számukra a téma, a szöveg, a sorok száma, tördelhetősége, figyelemfelhívó ereje az érték, ezek rendelkeznek relevanciával.
Az újságokban és az interneten rengeteg tanács lát napvilágot, amelyek vagy alkalmazhatók esetleg más "környezetben" is, azaz kompatibilisek, vagy inkább kárt okoznak.
Jómagam nagy ellensége vagyok a bulvárpszichológiának. Úgy gondolom, hogy a pszichológusi szakmában a szakmai gyakorlat - azaz terápiák sorozata - alapján készült összegző, esetleg példálózó cikkek károsak lehetnek. A károkozás több ponton is megmutatkozhat. Vegyük észre, hogy nincs két egyforma ember, egyforma család, még az olyan nagyon sok hasonlóságot mutató "problémák" is más-más családi belső dinamikára épülnek, ezért más és más megoldásra van szükség. A "piacon" igen komoly érdeklődés van a pszichológia irányában, jelzi ezt olyan nagyon komoly kiállítású újságok megélése, amelyeknek kifejezetten felvállalt témája a pszichológia. A pszichológusok manapság az életükért küzdenek, ezért egyikük sem utasít vissza egy-egy húsosabb felkérést cikkek írására. Ezek a cikkek aztán az olvasó elé kerülnek, aki azzal a reménnyel vásárolja meg a drága újságot, hogy recepteket talál saját problémájának megoldására. A gond akkor kezdődik, ha ezeket a recepteket tényleg elkezdi alkalmazni és "véletlenül" a recept mégsem működik. Mi történik ilyenkor? Az olvasó elfordul a pszichológiától, úgy érzi nem segít rajta. Holott csak arról van szó, hogy az "üzenet" nem neki szólt. Az olvasó azt gondolja, hogy egy újság áráért megvásárolhatja a "nagy megoldást". Hát nem. Igenis, ha szükséges, akkor el kell menni pszichológushoz és nem kell szégyenkezni miatta, és pénzt kell áldozni rá.
Szerintem egy terápiában a helyes pszichológusi magatartás kifejezetten "visszahúzódó" a tanácsok területén, inkább kérdésekkel, gondolatkísérletekkel terelő, visszatükröző, rávezető metódust használ. Tehát a nagy sommás tanácsok nem jellemzőek egy terápiában. Természetesen ebben is vannak kivételek, mert vannak esetek, ahol ki lehet mondani "dolgokat", lehet magatartási, hozzáállási tanácsokat adni, esetleg rámutatni "megérzett", de ki nem mondott tartalmakra. Ezt fejlesztette például Csernus doktor a sokkolás szintjéig, ami szerintem nem képernyőképes, mert a páciens "megalázása" is az eszköztárban van, ami teljesen intim, és kizárólag a terapeutára és a ügyfelére tartozik. Azonban a "Mónika-show" és Valóvilág szintű bulvár ezekre éhes.
Az újságokban megjelenő sommás, kioktató jellegű, olvasmányos "mondatok" a többség számára ezért használhatatlanok.
A mediációs eljárás költségei, árak
Normál mediáció:
Felmérő beszélgetés és tájékoztatás
1 óra.
Székhelyünkön:
Felenként 9.000,- Ft
Más helyszínen:
Felenként 9.000,- Ft + útiköltség
Az érintett felek egybehangzó mediációs felkérésének elfogadását követően:
Mediációs tárgyalás, 2 óra
Székhelyünkön:
Kettős vezetéssel: Felenként 15.000,- Ft
Más helyszínen:
Kettős vezetéssel: Felenként 15.000,- Ft + útiköltség
Sétáló mediáció árai azonosak. Ebben az esetben a tárgyaló felek nem találkoznak.
A megadott árak az általános forgalmi adót tartalmazzák.
Letöltések
Itt találhatja az oldalunkról letölthető dokumentumok listáját.
Ha jelentkezni kíván mediációra, kérem az alábbi dokumentumokat töltse le:
- Jelentkezés mediációra
A mediátor munkáját segíti, ha kitölti és elküldi az alább letölthető tesztet.
- Konfliktuskezelési teszt
Itt olvashatja a Mediáció folyamatáról és házirendünkről.
- A mediáció folyamata és házirendje